|
A nagyatádi Városi Múzeum 1996 áprilisában, Nagyatád várossá nyilvánításának 25. évfordulóján nyílt meg, a város főterén található, Nagyatád legrégebbi műemlékének, a 18. század közepén épült ferences rendi templom és kolostor épülettömbjének közelében, szemben a Gyógyfürdővel.
A város legújabb kulturális intézménye dr. Mike Imre, egykori közjegyző családi házában kapott helyet, amely az 1920-as évek végén épült, s a város központjában, a Széchenyi téren áll (régi nagyatádiak a mai napig is csak "Mike-házként" emlegetik). Az épület az 1950-es évek elejétől a honvédség tulajdonában volt; az önkormányzat 1995-ben megvásárolta, és az új funkciónak megfelelően alakíttatta át. A ház eredeti, külső formáját, ízléses, szép homlokzatait visszaállították, s így az harmonikusan illeszkedik a megújult Széchenyi tér polgári házainak sorába. Gyönyörű környezetet biztosít számára a szemben lévő park hatalmas gesztenyefáival, s a ház mögött kialakított kert.
A Múzeum alapításának a gondolata és maga a tárgyi gyűjtemény megalapozása is az 1970-es évekig nyúlik vissza, amikor a helyi kollégiumban, a tanulók bevonásával néprajzi gyűjtőmunkát indítottak el. Az összegyűjtött tárgyakból a kollégium padlásán kiállítást rendeztek, s a "padlásmúzeum" csaknem két évtizeden át látogatható volt. Az ott felhalmozott jelentős számú (az 1990-es évektől azonban egyre inkább kallódó, helye-nincs) gyűjtemény, valamint a városlakók többségének határozott kívánsága indokolta egy olyan intézmény kialakítását, ahol mindez megőrizhető, bemutatható és tovább bővíthető.
Az alapítás évében 1427 db tárgyat leltároztak be, és a gyűjtemény azóta is, évről évre gyarapszik. Mára 9000-nél több tárgyat, dokumentumot, fényképet stb. számlál a gyűjtemény, amelyeknek döntő többsége ajándékozás révén került a Múzeumba.
A Múzeum szakgyűjteményeinek rövid bemutatása
A Múzeum alapvető feladatköre, hogy gyűjtse a Nagyatád és környéke történetére vonatkozó dokumentumokat, fotókat és tárgyakat. A gyűjtemény történeti, néprajzi és képzőművészeti szakgyűjteményekre bontható.
A történeti anyagban legjelentősebbek azok a tárgyak és dokumentumok, amelyek a hajdani nagyatádi iparosok és gyárak működéséről tájékoztatnak. Figyelmet érdemelnek a törvényhatósági, oktatás- és egyháztörténeti emlékek, az egyesületek, körök dokumentumai, a kultúrtörténeti emlékek. Az ipartörténeti gyűjtemény többségében a helyi mesterek, valamint a korabeli gyárak, üzemek dokumentumait, műhelyfelszereléseit és termékeit őrzi (köteles, cipész, asztalos, kovács, szabó, cukrász-mézeskalácsos, kádár, székes-esztergályos, illetve zsinór- és paszomántgyár - a mai fonalgyár elődje -, konzervgyár, malmok, nyomda stb.).
Nagyatád a 19-20. század fordulóján a dél-somogyi térség kiemelkedő közlekedési, közigazgatási és kereskedelmi csomópontja volt. A pezsgő életű település kereskedelmi, banki világát, a város fürdőkultúráját fotók, képeslapok, a korabeli sajtó, hirdetések, cégérek és különböző emléktárgyak idézik fel.
Nagyatád történeti fejlődése során kialakult (s lényegében a mai napig megőrzött) jellegzetessége gazdasági életének kettőssége: a városközpontban az ipari és kereskedelmi tevékenység volt a jellemző, míg a peremterületeken a mezőgazdaság. A mezőgazdaságból élő népesség, a parasztság gazdasági tevékenységének, életmódjának emlékeit őrzi a néprajzi gyűjtemény: gazdasági és háztartási eszközöket, valamint a lakáskultúra, öltözködés, díszítőművészet tárgyait és dokumentumait. A képzőművészeti anyag gerincét a Nemzetközi Faszobrász Alkotótelepen készült kisplasztikák, és a szoborparkban rendezett nemzetközi művészeti szimpozionok fotódokumentációs anyaga alkotja, valamint a nagyatádi származású Ágoston Vencel (1895-1946) festőművész jelentős grafikái és festményei.
Az intézmény nem önálló, a nagyatádi Művelődési Ház szakfeladataként működik, igazgatásilag és gazdaságilag is a Művelődési Házhoz tartozik.
A Múzeumban jelenleg látható kiállítások:
"Múltidéző" - állandó várostörténeti kiállítás
A kiállításon belül két vitrinben kapott helyet a 2002-es bodvicai (Nagyatád déli városrészében zajlott) régészeti ásatás leletegyüttese. (Ez volt az első komoly régészeti feltárás a város területén.) Az ásatás során egy Mátyás korabeli, kerek alaprajzú templom (rotunda) maradványai és különböző sírleletek kerültek elő. A templom formája nagyon különlegesnek számít az adott korban, amikor már nem volt jellemző a kör alaprajz. Valószínűleg egy korábban elpusztult Árpád kori templom maradványaira épült rá az új, a 15. század második felében. A leletek között a legértékesebb egy 1514-es ezüst dénár, ami a templom korának meghatározásához alapvető támpontot nyújtott.
A többi tárlóban Nagyatád 18-20. századi történelmének egy-egy szelete jelenik meg: jelentősebb intézményeinek története (Ferences templom és kolostor, iskolák, gyógyszertárak), valamint a város életében meghatározó szerepet betöltött személyiségek (például Babay József író, Kutor Ferenc zeneszerző) és családok életútja bontakozik ki. Gyönyörű korabeli fényképek, dokumentumok elevenítik fel a közel 100 éves "ártézi" gyógyfürdőnek, a ma is működő nyomdának, a vasúti közlekedésnek, régi pénzintézeteknek a történetét. Külön vitrin állít emléket az első és második világháború nagyatádi vonatkozásainak.
Az inkább fényképeket és dokumentumokat bemutató állandó kiállítást egy (nagyjából évente változó) életmód kiállítás színesíti a némileg elkülönülő kisebb teremben. Ott jelenleg egy kispolgári szobabelső látható: Mezey Károly híres helybéli szabómester családjának nappali szobája, amelynek falait leányának, Mezey Magdolnának szép festményei díszítik.
"Kuraj és italmasz. Néprajzi terepmunka a baskortosztáni udmurtok között." - Dobó Attila, Mácsai Boglárka, Nagy Zoltán és Szamonek Vera fotókiállítása -
Két virág: két szimbólum. A kuraj Baskortosztán nemzeti szimbóluma: hét szirma hét etnikum együttélését jelképezi; az italmasz pedig a hét etnikum egyikének, az udmurtoknak a jelképe. Fotókiállításunk róluk, az észak-baskortosztani udmurtok falvairól, életéről, vallásáról, mindennapjairól szól, illetve arról, amit ebből terepmunkánk alatt számunkra is láthatóvá tettek.
A kiállítás tematikus fotócsoportjai, térbeli elrendezése egy képzeletbeli, ideáltipikus település szerkezetét képezik le, amit mint általában az általunk látott falvakat - zömmel udmurtok, kisebb részben tatárok laknak. Három térbeli egység, három koncentrikus kör együttese révén jelenik meg a kiállítás falujának, valamint lakóinak élete.
"A határban": az első, s egyben legkülső kör fotói a falu közvetlen környezetét, a szántókat és legelőket, valamint az azok között megbúvó temetőket, áldozóhelyeket, s mecsetet mutatják be. A képeken a nyár végi hétköznapok gazdasági teendői mellett megjelennek az udmurt és a tatár vallásgyakorlat szent helyei, s feltárulnak a vallás és az etnikus identitás kapcsolatainak rejtett értelmezései. Megismerhetők a temetők és sírhelyek egyedi motívumai, s az udmurtok halottakkal történő rituális kapcsolattartásának, az elhunytak étellel és itallal való kínálásának jelei.
"A faluban": e második térbeli egység a települést alkotó utcákat jeleníti meg. A társadalmi élet legkülönbözőbb formáinak nyilvános terei ezek, ahol a baskort állami szféra is látványosan megnyilvánul a gazdasági mutatók tábláinak elhelyezésében, háborús emlékművek gondozásában, valamint iskolák és könyvtárak jelenlétében. Ugyanakkor ezek azok a terek, ahol a néprajzosok ismeretségeket köthetnek, rövidebb beszélgetésbe kezdhetnek. Itt tárulnak fel a falu mint közösség gazdasági és társadalmi mozgásterei, szövevényes kapcsolatrendszerei.
"A házban": kiállításunk harmadik, s egyben legbelső köre a családi és az intézményes szocializáció tereit jeleníti meg. A házakba belépve válnak közelebbivé a színes fa- és téglaházak tulajdonosaival kötött kapcsolatok, s a családi fotók révén pedig egyéni és családi élethelyzetek, sorsok bontakoznak ki. A családok életterét bemutató fotók mellett megjelenik az itt oly gyakori iskolai helytörténeti múzeum belső tere is, annak kötelező hármas tagolódásával, a múlt különböző olvasataival: az udmurtok etno-históriája berendezett népies szobabelsőben, az iskola intézményes múltja a kiállított tablókban, és a szovjet-orosz állami történelem kiragadott korszakai a háborús emlékkiállításban. Az iskolai múzeumok szerkezete az etnikus identitás, a baskortosztáni, s az oroszországi lét egymásba fonódó, államilag konstruált értelmezéseit kínálják fel az ottani múzeumok és a jelenlegi kiállítás látogatóinak.
A kiállítás koncentrikus körei olyanok, akár e többes identitás gyűrűi. Jól észlelhetőek és megkülönböztethetőek, noha határvonalaik nem válnak el élesen egymástól. Emellett "a határ", "a falu" s "a ház" nemcsak a baskortosztani udmurtok világának egy-egy rétegét képviselik, hanem a néprajzosok számára elérhető megismerés folyamatának, a kultúra megismerésének egy-egy állomását is.
(Baskortosztán (régi nevén Baskíria) az Orosz Föderáció tagállama. A lakosságot alkotó hét legnagyobb etnikum a baskír, az orosz, a tatár, a csuvas, a mordvin, a mari és az udmurt. Északi területein zömében törökös nyelvű tatárok és finnugor nyelvű udmurtok élnek. Baskortosztán össznépessége: 4.104.336 fő, amiből tatár 990.702 fő (Oroszországban összesen 5.572 ezer tatár él), udmurt mindössze 22.625 fő (Oroszországban összesen 639.906 udmurt él).
A múzeum látogatása ingyenes.
|
